Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtos csirkemell

2009.08.26

Sajtos csirkemell

 

Hozzávalók: 

4 közepes csirkemell, 10 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 dl tejföl, 5 dkg vaj, 2-3 gerezd fokhagyma, kapor, őrölt fehérbors, só

 

Elkészítés:

A csirkemelleket, lapjában vágjuk ketté és sózzuk meg.

Hevítsük fel a vajat, és a hússzeleteket pirítsuk meg mindkét oldalukon (addig hagyjuk, amíg kifehérednek, s kicsi színt is kapnak).

A sütéshez használt vajjal kenjünk ki egy tepsit, majd az alját borítsuk be a hús felével.

A sajtokat keverjük össze, és a húsra szórjuk rá a sajt felét, s locsoljuk rá a megsózott tejföl felét.

Ekkor mehet rá a maradék hús, majd a sajt, végül a sóval, tört fokhagymával és vágott kaporral elkevert tejföl.

A tepsit fedjük le (például alufóliával), s előmelegített sütőben közepes lángon - kb. fél óra alatt süssük meg.

(Ha kell, akkor a végén a fóliát levéve süthetünk még egy kis színt a tetejére.)