Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pizza táska

2009.08.14

Pizza Táska

Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg liszt, fél kocka (2-3 dkg) élesztő, 10 dkg vaj, 2 dl tej, egy kiskanál cukor, két mokkáskanál só.
A töltelékhez: pizzamártás, ízlés szerinti pizzafeltét, sajt.

Elkészítés:
Az élesztőt a langyos tejben egy kanál liszttel és a cukorral elkeverjük. Megvárjuk, amíg jól felhabosodik. 
Utána beleöntjük a lisztbe, hozzáadjuk a puha vajat és a sót, valamint annyi langyos vizet, hogy a tészta összeálljon, jól összegyúrjuk, aztán lefedve minimum fél órát kelesztjük (legalább kétszeresére kell nőnie).
A mártáshoz a paradicsomot egy meghámozott, lereszelt fokhagymagerezddel, cukorral, sóval és bazsalikommal, kakukkfűvel (vagy kész olasz fűszerkeverékkel) ízesítve jól összefőzzük.
Amikor megkelt, a tésztát 3-4 milliméter vastagra nyújtjuk, kb. 20 cm átmérőjű köröket vágunk belőle. (Ezt én úgy csinálom, hogy egy kistányért fektetek a tésztára, és azt vágom körbe.) 
Minden körlapot megkenünk pizzamártással úgy, hogy a kör szélén 2 centit kihagyunk, oda ne kerüljön mártás. A mártásra reszelt sajtot szórunk jó bőven. 
Erre jön az ízlés szerinti pizzafeltét (gomba, sonka, kolbász, szalámi, padlizsán kis darabokra vágva).
A megtöltött köröket félbehatjuk, és a széleiket jól összenyomkodjuk, hogy sülés közben ne nyíljanak szét.
A pizzás táskák tetejére reszelt sajtot szórunk, és előmelegített 220 fokos sütőben aranybarnára sütjük őket.